PROGRAMARCHÍVUM

Nov. 2013

 

Szervező: Tranzit Alapítvány


Vasárnap | 03. Nov. 2013 | 18:00 óra

JAZZ KONCERT

Jónás Vera

Jónás Vera énekes, dalszerző, gitáros. Két éve alakított zenekarával, a Jónás Vera Experimenttel nagyon várt első lemezük megjelenését egy nagy sikerű lemezbemutató koncerttel ünnepelték a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában október 5-én.
A Game című album, mely Moldvai Márk producer zenei vezetésével készült, egy nagyon friss és érett zenei világba kalauzolja a hallgatóságot. Vera olyan crossover dalszerzői stílusban írja és szólaltatja meg dalait, amely ötvözi az élő elektronikát a teljesen akusztikus hangzással, és teszi ezáltal is egyedivé és eredetivé a dalokat. Vera zenéje nem hasonlít semmire és mégis nagyon sok mindenre emlékeztet minket. Eklektikus, friss és nagyon új zene, ami születik. Egy eredeti jelenséggel nézünk szembe, amelyre érdemes figyelnünk.
A Jónás Vera Experiment zenekar tagjai: Jónás Vera - ének, gitár Csizmás András - nagybőgő Dés András - ütőhangszerek
Vera évek óta Londonban és Budapesten él és alkot, mindkét városban sokat koncertezik zenekaraival. 2012 őszén beválogatták aközé a harminckét fiatal zenész közé, akik részt vehettek az Amerikai Külügyminisztérium által támogatott OneBeat programban, mely keretén belül egy kéthetes floridai műhelymunkát követően tizenhat állomásos turnéra indultak az Amerikai Egyesült Államok keleti partvidékén, melyet egy fergeteges koncerttel zártak New Yorkban.

Jegyek a koncert helyszínén válthatók 10 lejes (felnőtt), illetve 5 lejes (diák) áron.

Mindenkit szeretettel várunk!

http://www.youtube.com/watch?v=UMu40UIpDvg
Szervező: Tranzit Alapítvány
Helyszín: Nagyterem


Péntek | 08. Nov. 2013 | 17:00 óra

A Fasizmus és az Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Nap

Filmvetítés és beszélgetés

Európában újra növekszik a gyűlölködés. A gyűlöletbeszéd és az interneten terjedő gyűlölködés már napi valósággá vált. Az emberek bűnbakokat keresnek – a "mi" és "ők" szereposztásán alapuló veszélyes retorika a 1930-as évekhez hasonlóan kezd megint általánossá válni. 1995 óta az UNITED for Intercultural Action (Együtt az interkulturális akcióért) minden évben november 9-én Európa-szerte megszervezi a Fasizmus és az Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Napot. Ezeken a rendezvényeken egyrészt a "Kristályéjszaka" pogrom áldozataira, és általában a holokauszt és a fasizmus áldozataira emlékezünk, másrészt a kortárs társadalomban jelenlevő rasszizmus, antiszemitizmus, szélsőjobboldaliság és neo-fasizmus ellen tiltakozunk. A kampányban különböző szervezetek is részt vesznek független kezdeményezéseikkel.
A Tranzit Alapítvány által szervezett beszélgetés apropója egy olyan film, amely az autoriter rezsimek újjáéledésének a veszélyét tematizálja a kortárs társadalomban.
A hullám (Die Welle) (2008)
Németország ma. Egy iskolai projekt keretében a középiskolai tanár, Rainer Wenger (Jürgen Vogel) egy kísérletet javasol, hogy megmagyarázza a diákoknak, hogyan működnek a diktatórikus kormányok. A szerepjáték tragikus eredményeket hoz. Néhány napon belül egy olyan játék, ami olyan ártalmatlan fogalmak gyakorlatba ültetésével indult, mint a fegyelem és a közösség, egy igazi mozgalommá alakul: a Hullámmá. A harmadik napon a diákok kezdenek egyeseket kirekeszteni és fenyegetni. Amikor a konfliktus egy vízilabda meccsen végül erőszakba torkol, a tanár úgy dönt, hogy megállítja a kísérletet. De már túl késő. A Hullám kezelhetetlenné vált.
PROGRAM:
17:00-18:47 Dennis Gansel: A hullám (Die Welle), 2008 – 107 perc - németül beszélő játékfilm magyar szinkronhanggal
18:50 Beszélgetés. Moderál: Selyem Zsuzsa (A beszélgetés magyar nyelven folyik). Beszélgetőpartnerek: Benke András, Kecskés Tamás Hunor


Szervező: Tranzit Alapítvány
Helyszín: Nagyterem


Hétfő | 11. Nov. 2013 | 19:00 óra

Múlt és jövő. Óvatosan kezelendő

Filmvetítés és beszélgetés

Egy olyan találkozóra hívjuk a közönséget, ahol a múlttal szembesülhetnek a jelen perspektívájából. Három olyan eseményről szeretnénk többet megtudni, amelyek meghatározták Románia sorsát: ezek az 1989-es forradalom, az 1995-ös diáksztrájkok és a folyamatban levő mozgalom Verespatak megmentéséért. Először levetítjük a Félelem országa (State of Fear) című dokumentumfilmet, amelyet 1989-ben John Blacking és Michael Stewart készített a BBC produkciójában rejtett kamerázással, majd Könczei Csilla filmfelvételeit, amelyeket ugyanazzal a kamerával rögzített 1989 december 22-én, végül megtekinthetjük Vlad Petri mozgóképeit, amelyek a mostani történéseket jelenítik meg.

A vetítéseket beszélgetés követi. A beszélgetés résztvevői:

Könczei Csilla – a Babeș-Bolyai Tudományegyetem docense (kurzusai a kulturális és vizuális antropológia területeit érintik), a Tranzit Alapítvány elnöke. A “Szekusblog” projektjében saját és édesapja megfigyelési dossziéit publikálja és értelmezi.

Vlad Petri a Nemzeti Színház és Filmművészeti Akadémia (UNATC) végzettje, jelenleg a Berlini Szabad Egyetem Vizuális antropológia és media mesteri program hallgatója. A bukarestben folyó szociális mozgalmakat dokumentálja 2012 óta.

Kása Zoltán a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Informatika Karának tanára volt 1971 és 2008 között, néhány évig rektorhelyettes. Jelenleg a Sapientia Tudományegyetem Szenátusának elnöke. Részt vett az 1989. december 22-i filmezéseken.

Moderátor: Mihai Goțiu, publicista, író, aki részt vett az 1995-ös diáksztrájkok szervezésében, és aki figyelemmel követi, és írásban közvetíti az elmúlt évek civilmozgalmait.

Szervező: Festival Temps d’Images
Társszervező: Tranzit Alapítvány


Szervező: Festival Temps d’Image, Tranzit Alapítvány
Helyszín: Nagyterem


Szerda | 13. Nov. 2013 | 18:00 óra


Szervező: Temps D'Images Festival, Tranzit Alapítvány
Helyszín: Nagyterem


Péntek | 15. Nov. 2013 | 19:00 óra

RÁDIÓAKTÍV GONDOLAT – OK

KEDVES CSANÁD, KLENYÁN CSABA, ZARÁNDY ÁKOS művei

Kortárs zenei koncert a Tranzit Házban

2013. november 15-én a Tranzit Alapítvány szervezésében az új magyar zene fiatal generációjának néhány legjelentősebb képviselője látogat el Budapestről Kolozsvárra. A fiatal művészek az elmúlt néhány év termésének egy lehetséges keresztmetszetét mutatják be. A csíkszeredai születésű zeneszerző, Kedves Csanád – aki egyben a koncertsorozat egyik szervezője – már több alkalommal is debütált Bukarestben. Ez alkalommal Zarándy Ákos zeneszerzővel, Klenyán Csaba klarinétművésszel, a Nyugat-Európában sokat szereplő és a kolozsvári közönség által is ismert szopránnal, Bodrogi Éva operaénekessel és a Magyar Nemzeti Filharmonikusok cimbalmosával, Szalai Andrással érkezik Erdélybe. A művészek szakmai kapcsolata még a Liszt Ferenc Zeneakadémián kezdődött, és azóta is töretlen. A műsorra tűzött művek között a két zeneszerző (Kedves Csanád és Zarándy Ákos) mellett a magyar kortárs zene egyik meghatározó alakjának, Klenyán Csabának is elhangzanak magyar komponisták által ihletett darabjai. A műsor érdekessége továbbá, hogy egyes darabokban a maguk a zeneszerők is közreműködik zongorán, illetve a stockhauseni vívmányok újkori hangszerén, az elektronikán.
Előadják:
BODROGI ÉVA - szoprán
KLENYÁN CSABA - klarinét
SZALAI ANDRÁS - cimbalom
KEDVES CSANÁD - elektronika
ZARÁNDY ÁKOS - zongora

Program:
Zarándy: Pilinszky dalok
Kedves: Nemes igazságok evangéliuma – bemutató
Klenyán: Non semper idem
Kedves: Radioaktív gondolat
Zarándy: Lascia ch’io pianga (Händel átirat) – bemutató
Klenyán: Alla ballata No. 2
Kedves: Arc (Az átkozottak élvezetei)
Klenyán: Karcolatok
Zarándy: Ragyogás
Kedves: Alpha proches
Zarándy: Los

Belépő: 10 RON


Szervező: Tranzit Alapítvány
Helyszín: Nagyterem


Péntek | 22. Nov. 2013 | 19:00 óra


Szervező: Tranzit Alapítvány
Helyszín: Nagyterem


Hétfő | 25. Nov. 2013 | 19:00 óra

Beszélgetés

A Láthatatlan Kollégium Egyesület, valamint a Bolyai Társaság közös szervezésében sor kerül a

Mellérendelő: Horváth Andorral a humántudományos gondolkodás határvidékein című beszélgetéssorozat negyedik állomására.

Horváth Andor a Korunk tudományos-kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese, valamint a kolozsvári Magyar Irodalomtudományi Intézet (BBTE, BTK) tehetségkutató és tehetséggondozó háttérintézményeként működő Láthatatlan Kollégium alapító tagja és műhelyvezetője 1993 óta. Kollégiumi műhelyein, előadásain az antikvitás irodalmaival, a világ- és összehasonlító irodalom kérdésirányultságaival, valamint gyakorlatával ismerkednek hallgatói, oktatói tájékozódása azonban kivezetés is az irodalmiság szűken definiált határai közül. Aktív közéleti, műfordítói, szerkesztői szerepvállalásaival az alkalmazott irodalomtudományos gondolkodás újabb és újabb alternatíváira mutat rá.

Beszélgetőtársai, illetve az estek moderátorai alkalomról alkalomra változnak. A humántudományos gondolkodás határvonalaira, hatósugaraira időről időre visszakérdező alkalmak a következő témák szerint szerveződnek: (1.) immunitás és intimitás a háború vonatkozásában, (2) radikalitás a kultúrában, (3.) két meghatározó romániai etnikum – románok és magyarok – önreprezentációi, egymáshoz való viszonya, történetírása a rendszerváltás óta, (4.) a kultúra depolitizálásának jogos vagy vitatható igénye, vagy: (5.) milyen mértékben adottak és/vagy alakíthatók az ember számára élete díszletei. Beszélgetőpartnerei médiaszakemberek, filozófusok, szociológusok és politológusok – világukhoz maguk is sokrétű tudományos érdeklődéssel forduló kutatók.



A beszélgetésre Író az agorán – Albert Camus példája címmel november 25-én este 7 órától kerül sor a Tranzit Ház (str. Barițiu/Malom utca 16.) emeleti kistermében. Horváth Andor beszélgetőtársa Egyed Péter filozófus, a BBTE Történelem és Filozófia Karán működő Magyar Filozófiai Intézet munkatársa, az est moderátora Biró Annamária irodalomtörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója, a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa.

Az est főbb kérdésirányai:

Mit fejez ki napjainkban a l’art pour l’art fogalma? Mennyire járja/nem járja át a kultúrát a politika? Honnan származik ez az igény, honnan eredeztethető a két fogalom összefüggése/elszakadása?
Történelmileg hogyan jellemezhető politika és kultúra egymáshoz való viszonya?
Hogyan hat a politika a kultúrára a gazdasági tényezőn keresztül?
Szüksége van-e a politikának a kultúrára?
Mi történik akkor, ha a politika a kultúra ellensége? Lehet-e a kultúra is ellensége a politikának?

Szervező: Láthatatlan Kollégium Egyesület, Tranzit Alapítvány
Helyszín: Tranzit-Cafe


Csütörtök | 28. Nov. 2013 | 20:00 óra

A 2013. november 28-i, csütörtöki Hobo - Deák „Bill” – Nightlosers koncertre korlátozott számban jegyek elővételben:
a Malom/Barițiu u.16 sz., 1 em. alatti Tranzit Irodában
kedden, november 26-án 10-14, 17-19 óra között
szerdán, november 27-én 10-14, 17-19 óra között
csütörtökön, november 28-án 10-18 óra között


Szervező: Tranzit Alapítvány
Helyszín: Nagyterem