PROGRAMARCHÍVUM

Sep. 2014

 

Conset műhelymegnyitó: Nita Mocanu

Tranzit Ház
Barițiu / Malom u. 16 (bejárat a Névtelen utca felől)

Nita Mocanu műhelykiállítása öt videó-munkából és egy hosszan tartó projektjéből, az Elillanó napló című munkából tevődik össze, melyek az elmúlt két évben készültek.
Az egyéni kiállítása, melyet a Conset műhelybe installáltunk, keretéül szolgál egy beszélgetéssorozatnak, melynek témája a vizuális nevelés a romániai tanügyi rendszerben. Ennek nehézségeivel általában minden oktatónak egyénileg kell szembenéznie. Az itt javasolt párbeszéd az egyéni tapalsztalatokat szeretné összegezni, megkíserelve az elemzését annak a tantárgynak, amely marginalizált a tanügyi rendszeren belül, és feladja a kreativitás valós tétjét a vizuális nyelv elvont, formális, repetitív gyakorlásának a kedvéért. A tanárokkal, képzőművészekkel és a vizuális nevelés iránt érdeklődő személyekkel folytatott műhelybeszélgetések, szintetizált formában beépülnek a műhely falára installált diagrammba.
Nita Mocanu (sz. 1977) munkáiban ötvöződik a személyes költőiség és a szociális elkötelezettség. Tagja volt a D Media csoportnak, melyen belül videó-aktivizmust művelt. Jelenleg oktatóként dolgozik, és több pedagógiai projekt résztvevője és kezdeményezője.

A műhely látogatható szeptember 1 és 11 között, naponta 12-től este 8 óráig.
Programálás telefonon: 0721 062 362
Projekt-koordinátor: Miklós Szilárd



A Conset egy ideiglenes intézmény, mely különböző szerzői műhelyek köré épül. A meghívottak által hozott tematikák és szerzői gyakorlatok mellé a publicitás különböző formáját dolgozzuk ki, melyek a művészeti gyakorlat minél tágabb kontextualizálását szolgálják, hozzácsatolva művészeti szférán kívüli ismereteket is. A Conset céljai közé tartozik azon különböző szerzői pozíciók felülvizsgálása, melyek otthonossá váltak a mai intézményekben. Megfelelő teret kívánunk nyújtani a kontemplációhoz, új munkák létrehozásához, de ezzel párhuzamosan egy olyan kísérleti intézményi formát modellezünk, mely tágíthatja az elvárások horizontját és a jelentéshordozó keretet. Meggyőződésünk, hogy az intézményes formák újragondolása, az infrastruktúrához és az egymáshoz való visszonyaink egyeztetése szükséges ahhoz, hogy meghaladjuk ezt a történelmi holtpontot.
Munkánk radikális értlemezése, különböző közönségek részvételével való újragondolása, olyan jelentőséggel töltheti fel lehetőségeinket, mely elősegíti a párbeszédet és a társadalom artikulációját a művészet által.

Szervező: Tranzit Alapítvány, Conset



Conset műhelymegnyitók: Miklósi Dénes és Nita Mocanu

Megnyitó
Szombat, szeptember 13, 19.00 óra
A kiállítások látogathatóak szeptember 12 és 14 között, naponta 12-től este 8 óráig.
Műhely: Miklósi Dénes, 2014. június 1. – október 30.
Műhely: Nita Mocanu, 2014. szeptember 12 – 14.

Miklósi Dénes
Napoca Hotel
A Conset keretében szervezett műhelyében, Miklósi Dénes a megyei Făclia és Igazság napilapok sajtófotó gyűjteményével foglalkozik. Ez a hagyaték a Minerva Művelődési Egyesület médiakutató központjában található. Az 1960-as, 1970-es és 1980-as évekből származó körülbelül 70000 darab 6x6-os fotónegatív egy párhuzamosan futó kutatás során került Miklósi figyelmébe. A képanyag áttekintése érdekében, a műhelybe beszerelt szkennelő állomáson, önkéntesek segítségével jelenleg 9000 fotónegatív lett feldolgozva, melyek a gyűjtemény teljes három évtizedét fogják át. A képek tematikája a társadalom minden területére kiterjed, melyet az akkori médián keresztül láttatni akartak. Ezeken a képeken az ember a helyével együtt van bemutatva, a gyáraktól a közmunka helyszínéig, melyek így a folyamatos fejlődés és egyre újabb megvalósítások dokumentumaivá válhattak. A sajtófotósok terepmunkájának eredményei az akkori sajtóban kis számban kerültek az olvasók elé. Ezek dokumentum értéke több irányú érdeklődés, kutatás tárgyát képezheti, mint ipar és technikatörténet, társadalomtudományok, képantropológia stb. Amit korábban manipulatív céllal hoztak létre, mai szempontból nyitott forrássá válhat, amelyben akár identitásmodellek is kirajzolódhatnak. A képek szkennelése, és az arra való reflektálás egy időben történik.
A műhely keretében beszélgetéseket szervezünk, hogy megvizsgáljuk az adathalmaz különböző intézményes keretezését és ütköztethessük a hozzá fűződő eltérő álláspontokat. A műhelykiállítás dokumentarista kritériumok és konceptuális fényképészeti stratégiák ötvözésével készült.
Miklósi Dénes (sz. 1960) érdeklődése a fénykép médiumára irányul, ezen belül a hadifényképészetre, és így a fényképezés műveletét a hatalom apparátusaként világítja meg.

Nita Mocanu
Napló egy oktatásról szóló beszélgetésről és egyebek
Nita Mocanu műhelykiállítása öt videó-munkából és egy hosszan tartó projektjéből, a Jurnal evaziv című munkából tevődik össze, melyek az elmúlt két évben készültek. Az egyéni kiállítása, melyet a Conset műhelybe installáltunk, keretéül szolgál egy beszélgetéssorozatnak, melynek témája a vizuális nevelés a romániai tanügyi rendszerben. Ennek nehézségeivel általában minden oktatónak egyénileg kell szembenéznie. Az itt javasolt párbeszéd az egyéni tapalsztalatokat szeretné összegezni, megkíserelve az elemzését annak a tantárgynak, amely marginalizált a tanügyi rendszeren belül, és feladja a kreativitás valós tétjét a vizuális nyelv elvont, formális, repetitív gyakorlásának a kedvéért. A tanárokkal, képzőművészekkel és a vizuális nevelés iránt érdeklődő személyekkel folytatott műhelybeszélgetések, szintetizált formában beépülnek a műhely falára installált diagrammba.Nita Mocanu (sz. 1977) munkáiban ötvöződik a személyes költőiség és a szociális elkötelezettség. Tagja volt a D Media csoportnak, melyen belül videó-aktivizmust művelt. Jelenleg oktatóként dolgozik, és több pedagógiai projekt résztvevője és kezdeményezője.






Szervező: Tranzit Alapítvány, Conset



XII. Interkulturális alkotótábor gyerekeknek

XII. O tŕbor vas e artistikane butkulturalikano kerdipe



A projektet az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Román Kormány és a “Vereinigte Aktion für Rumänien” Egyesület támogatja.

Szervező: Tranzit Alapítvány


DoR (Decât o Revistă) folyóirat bemutató és előadás




Szervező: Media DoR Egyesület, Tranzit Alapítvány
Helyszín: Nagyterem



CLUJOTRONIC 2014



2014. szeptember 23-27.
Tranzit Ház, Malom/Baritiu u. 16.
(bejárat a Névtelen utca felől)

A kolozsvári Francia Kulturális Intézet és a kolozsvári Német Kulturális Központ / Goethe-Zentrum közös szervezésében harmadik alkalommal megrendezésre kerülő CLUJOTRONIC művészeti- és elektronikus zenefesztivál azzal a céllal jött létre, hogy az áramlás és a dinamika tematikája ürügyén, ösztönözze az innovációt az erdélyi digitalis szféra és az elektronikus zene világában. Így a fesztivál vizuális művészeket, videó installációkat, francia, német és román új irányvonalakat képviselő DJ-ket hoz össze. A művészek és a kolozsvári közönség egymásratalálása, a műhelyek közben kialakult tapasztalatcsere, a koncertek és a közös performanszok élénkíteni fogják az erdélyi digitális művészeti élet és az elektronikus zene színtereit.

Meghívott művészek:

Franciaország :
- Des châteaux en l’air (Ramona Poenaru és Gael Chaillat) – videomapping, installáció és performansz
- AADN - Interaktív hang és videó installáció

Németország:
- KIRITAN FLUX – VJ workshop és performansz
- NERK/KIRN – workshop és koncert

Románia:
- Alex Halka workshop és koncert Nerk/Kirn
- Electroclown és Bodoki-Halmen Kata – performansz és koncert Des chateaux en l’air
- Marwan Dua- 7th Sphere Project 86

A CLUJOTRONIC fesztivált a francia-német Elysée Alap támogatja.

Egy ház a központban (FR/RO)
Megnyitó – szeptember 23., 19 óra;

Afterparty - szeptember 25., 20:00 óra Tranzit Ház Videomapping, installáció és performansz

Szervező: Francia Kulturális Intézet, Kolozsvár, Német Kulturális Központ Kolozsvár / Goethe-Zentrum, Tranzit Alapítvány
Helyszín: Nagyterem