A Szamos – gondolatok áramlása
konferencia — 1.11.2023 16:00November 1-én, szerdán a Kolozsvárt átszelő Szamos lesz beszélgetésünk témája, a folyó, amely lényeges része a város természeti tájképének, miközben a városrendezésnek, és a helyiek elképzelt és belakott tereinek is egyike. Az évek során a Szamossal kapcsolatos értelmezések és tematizálások különböző beavatkozásokban materializálódtak, amelyek közül egyesek “puhának” voltak mondhatóak, mint például a folyónak szentelt átmeneti művészeti és ökológiai projektek százai, mások viszont “kemény,” állandó beavatkozásoknak bizonyultak. Az a gyorsaság, amellyel a Szamos két partján a táj változik gyakran bizonytalanságot generál bennünk, gyakran kész tények elé állít. Ritkán van lehetőségünk arra, hogy megvitassuk ezt a változó tájat. Milyen hatással van ez a változás a város társadalmi szerkezetére? Hogyan és milyen módon irányítják a folyópartokhoz való hozzáférést? Milyen hatással van a változás ennek a természetes folyosónak a növény- és állatvilágára?
Mindezeket a kérdéseket vendégeinkkel - építészekkel, művészekkel, aktivistákkal, biológusokkal és környezetvédelmi szakemberekkel - fogjuk megvitatni.
Szakáts István kolozsvári művész, kurátor és kulturális producer. A kultúra, a szociálisan elkötelezett művészet és az aktív polgári szerepvállalás révén történő társadalmi felelősségvállalás szószólója. Multimédia művészként István számos művet tervezett és valósított meg, köztük a “Samples” - vegyes valóságú performanszokat a polgárok jogainak, valamint a közterek újra kisajátításának témájában, amelyek számos európai kulturális főváros, például Isztambul, Pécs vagy Mons programjában is szerepeltek. 2005-2015 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Egyetem Filmművészeti, Média és Televízió Tanszékén tanított különböző tárgyakat. István a Művészeti Egyetem / Fotó (2003) és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem / Informatika (1992) szakán szerzett diplomát.
Silviu Medeșan (sz. 1984) építész, kutató és városi aktivista, aki Kolozsváron, Nagyváradon és Petrinzelben dolgozik és él. Tagja a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Tagozatának, a Romániai Várostervezők Regiszterének, valamint a Robert Bosch Alapítvány (Stuttgart) A városi változás szereplői programjának (Actors of Urban Change). A Forma urmează situației (Ozalid, 2020) című könyv szerzője és a CARTier című antológia társszerkesztője. Jelenleg a Nagyváradi Egyetem Építészeti, Kataszteri és Építészeti Karának építészeti tanszékvezetőjeként tanít.
Adrian Dohotaru író és környezetvédelmi civil aktivista. Szakmai tevékenységének középpontjában a környezetvédelmi, szociális és városi kérdésekkel kapcsolatos érdekérvényesítés, kutatási tevékenység, közpolitikai javaslatok állnak. Támogatta a részvételi költségvetéssel kapcsolatos kampányokat és polgári kezdeményezéseket is. Jelenleg a “PROCIVIS - Polgári részvétel a Reșița önkormányzat helyi fejlesztéséért” projekt keretében a részvételi költségvetés szakértője, és támogatja az érdekérvényesítő kampányokat a Fenntartható Szervezett Társadalom S.O.S. Egyesület keretében, amelynek 2021 óta elnöke. Együttműködik több kolozsvári egyesülettel a Szamos: zöld-kék folyosóért a “Tiszta vizekkel” program keretében.
Szabó Anna botanikus, biológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karának docense, aki mesterszinten ökológiai helyreállítást tanít. Jelenleg az élőhelyek és növényfajok feltérképezésén dolgozik különböző területeken.
Korábban a Román Akadémia Bukaresti Biológiai Intézetének botanikus szakértője volt a “Restoration Strategies for Degraded Peatland Ecosystems in Romania (PeatRO)” (Romániai degradált tőzegmezős ökoszisztémák helyreállítási stratégiái) projekt keretében, valamint a Raul Tur Védett Területek kurátora.
Ana Horhat, tájépítész, a római Sapienza Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, táj- és környezetvédelemből doktorált. Projektjein keresztül különböző léptékekben vizsgálja a művészet és a természet, a kert és a táj közötti dialektikát, valamint ezek tükröződését a zöldterületek tervezésének kortárs irányzataiban. Tíz év tanulmányok, a köztérrel és városi tájjal kapcsolatos kutatási projektekben való részvétel, konferenciák, kiállítások, műhelyek, valamint nemzeti és nemzetközi tervpályázatok után 2017-ben visszatér Kolozsvárra, és megalapítja az Ana Horhat Tájképstúdiót. A Metapolisszal és az Atelier Mass-szal együtt megnyerte a Romániai Építészek Rendje által kiírt pályázatot az East Park tájrendezésére (2021) és a “Fellegvár” városi komplexum tájrendezésére (2019) Kolozsváron, valamint legutóbb a bukaresti Morii-tóra kiírt pályázatot is. Munkatársként számos park- és városrehabilitációs projektben vesz részt Kolozsváron, Temesváron és Nagyszebenben.
A beszélgetés román nyelven zajlik, francia, angol és magyar szinkronfordítással. Az esemény része annak az építészeti és urbanisztikai képzési programnak, amelyet a Francia Intézet az európai hálózatának tagjai számára hozott létre.
A programot élőben közvetítjük a Tranzit Ház Facebook oldalán.
A Tranzit Ház fenntartásához támogató jegy vásárlásával (https://eventbook.ro/other/bilete-somes-flux-de-idei), vagy a Patreon platformon: https://www.patreon.com/TranzitHouse lehet hozzájárulni. Minden hozzájárulás, szolidaritási gesztus kiemelten fontos a számunkra!
