EGY IGAZ SZERELEM TÖRTÉNETE ADA KALEH SZIGETÉN, A CIGARETTAGYÁRBAN, A LASSÚ ELÁRASZTÁS IDEJÉN
kinematográfikus koncert — 10.11.2023 17:00Szemző Tibor: EGY IGAZ SZERELEM TÖRTÉNETE ADA KALEH SZIGETÉN, A CIGARETTAGYÁRBAN, A LASSÚ ELÁRASZTÁS IDEJÉN
bemutatja a
TAKARMÁNYBÁZIS
Fluidian – elektromos gitár
Gőz László – basszustrombita, kagylók, tilinkó
Alexander Krestovský – narratív anyagok
Szemző Tibor – fuvolák
Szemző Tibor Magyarország egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzője, akire az avantgárd épp úgy hatott, mint az ambient vagy a minimalista zene. Többirányú érdeklődése a különböző műfajok határvidéke felé orientálta. Gazdag pályafutása során számos formációval és művésszel dolgozott világszerte. Sokoldalú művész, a zeneszerzésen kívül jelentősek performanszai, emellett több filmet és installációt készített. Szemzőt szenvedélyesen érdekli az emberi hang, az instrumentális zene, valamint a mozgókép összeillesztése, zenéjének fontos eleme narráció és a különálló rétegekből, “layerekből” összeálló zenei-filmes szövet. Ez a rétegzettség valóságos szerzői védjegye. Szemző alapító tagja a 180-as Csoport, a Takarmánybázis és Gordiuszi Csomó együtteseinek, akikkel több albumot is kiadott. A 180-as Csoport tagjaként kortárs zenei koncerteken lépett fel többek között olyan művészekkel, mint Steve Reich, Petr Kotik, Alvin Curran, Chris Newman, Szabados György, Vidovszky László, és mások.
http://szemzo.org
https://tiborszemzo.bandcamp.com
Fluidian (Emil Gherasim) zeneszerző, zenész, hangművész. Munkái nagyrészt elektro-akusztikus improvizációk, film ill. kortárs táncszínházi zenék és ambient-minimalista hangutazások formájában kelnek életre. Fluidian zenei világát mélyen meditatív hangképek jellemzik melyet egy sajátos improvizatív előadásmód egészít ki. Az elmúlt évek legfontosabb projektjei közül kiemelhetőek az “Opaque Lights” lemez, amit Arve Henriksen norvég trombitással közösen készített, a “Pendular Emotions” album Petre Ionuțescu román trombitással és Anastasia Isachsen “Perspective” című audio-vizuális installációjára írott zenéje, amit Arve Henriksennel együttműködve hoztak létre a norvégiai Fjord Oslo Light Art Festival részére.
https://fluidian.ro/
https://fluidian.bandcamp.com/
Gőz László magyar zenész, jazz és kortárs zenei producer. A Budapest Music Center (BMC), valamint a BMC Records alapítója, több tucat magyar klasszikus, kortárs és jazz album producere. A kortárs zenei koncertjeiről és felvételeiről ismert Szemző Tiborral együtt alapító tagja volt a 180-as Csoport nevű újzenei együttesnek. Zenészként többek között Steve Reich, Petr Kotik, Alvin Curran, Chris Newman, Eötvös Péter, Kurtág György, Jiggs Wigham, Carl Fontana, Chris Potter, Melis Lászlő, Dave Liebman és másokkal dolgozott együtt.
https://info.bmc.hu/en/musicians/14-goz-laszlo
Alexandr Krestovský (1953), félig román származású zenész, korábban hosszú évekig a Cseh Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézetének informatikai menedzsereként dolgozott. Kora ifjúkora óta jazz-zenekarokban zenél, később különböző régizene-együttesekben énekesként tevékenykedett. 1996-ban társalapítója volt a The Opposite Land együttesnek, amelyben különböző zenei tapasztalatok olvadtak össze egy lazán a kelet-európai zenei hagyományra épülő határtalan zenei kifejezésmódban, jelentős hangsúlyt fektetve az improvizációra. Munkássága alapvetően különböző, főként a közép-kelet-európai kultúrkörből származó, eredeti nyelvű szövegekre épül, pl. O.Mandelstam, N.Gumilyov, M.Pavic, D.Kiss, A.Kusniewicz, C.Magris, W.G.Sebald. Arnold Dreyblatt multimédiaművésszel (USA/Németország) is együttműködik, mint programozó és számítógépes vizuális megjelenítések tervezője.
A koncert a REZONANCIÁK - Transznacionális együttműködések a kortárs zenében projekt része. A projekt célja a regionális és nemzetközi kortárs zene népszerűsítése és terjesztése.
A Tranzit Ház fenntartásához támogató jegy vásárlásával lehet hozzájárulni https://eventbook.ro/theater/bilete-povestea-unei-iubiri-adevarate-pe-insula-ada-kaleh?hall=casa-tranzit-cluj-napoca vagy a Patreon platformon: https://www.patreon.com/TranzitHouse. Minden hozzájárulás, szolidaritási gesztus kiemelten fontos a számunkra!
A projekt társfinanszírozója a Communitas Alapítvány és a Román Nemzeti Kulturális Alap (AFCN). A projekt tartalma nem tükrözi a Román Nemzeti Kulturális Alap hivatalos álláspontját. A Román Nemzeti Kulturális Alap nem felelős a projekt tartalmáért, valamint azért, ahogyan annak eredményei hasznosulnak. Ezek teljes egészében a kedvezményezett felelősségébe tartoznak.